„Réflexion/nioxelféR” címmel nyitotta meg kapuit a 29. Nemzetközi Könyvfesztivál Budapesten, a szokott helyén, a Millenárison. Idén Franciaország volt a díszvendég, és évek óta először csak látogatóként voltam jelen a rendezvényen. Sajnos nem fotóztam technikai okokból, amikre nagyon nem profi módon idén nem készültem fel, je suis désolée. Ettől függetlenül most olvashatod a szubjektív tudósításomat.
Tükröződések – mit lát egy nyugat-európai a magyar könyvkulturális térből? Fesztivál az árkötöttség-törvény árnyékában; Szabadirodalmat – rebellis tömegolvasás a Millenáris C-épület előtt – és így tovább; hangzatosabbnál hangzatosabb clickbait címek úsztak a szemem előtt, amikor belevágtam ennek a blogposztnak a megírásába. De elvetettem őket, mert én utálom az ilyesmit. :D
Először is megmagyarázom, miért nem mentem ki kiállítóként vagy akár íróként az eseményre – annak ellenére, hogy a #szabadirodalmat kezdeményezés jegyében megjelentem ott, mint nagykövet -: mert jelenleg nincs raktáron papírkönyvem, illetve két kötet kiadása előtt/alatt vagyok, valamint a nyári dedikálási uborkaszezon miatt is lemondtam a hivatalos megjelenésről. De nem bántam meg, mert sokkal szabadabban mozoghattam, így például bőven elég volt most csak két délutánt ott tölteni.
Ez tök negatívan hangzik, pedig nem az. Az a két fél nap kimondottan eszenciális volt a tekintetben, hogy akikkel találkoztam, tartalmas és hasznos beszélgetéseket folytattunk. Nem fárasztottuk ki egymást, nem égtünk ki a végére, nem lettünk idegbetegek a rohangálástól, hogy éppen hova szakadjunk ezerfelé. Nem értünk ki időben vagy oda, ahova, oké, nem baj, majd legközelebb, vagy ha úgy nem, akkor elengedtük, kész, ennyi, jól van ez így. Ebben a buddhisztikus nyugalomban lebegve, egyszerűen csak élvezni a kintlétet, ez adott egyfajta romantikus életérzést, amiért én nagyon hálás vagyok, mert konkrétan most erre volt szükségem.
Arra, hogy látogatóként megsimogassanak a könyvek és a szeretet, amit embertársaimtól kaptam ezen a két napon, és nekem ez tényleg bőven elég volt, ezzel már elketyegek jövő nyárig (ha nem, akkor még korábban szervezünk valami könyves eseményt, de ezt még övezze méla balladai homály).
Egyébként péntek délután mentem ki először, mert csütörtökön és péntek délelőtt dolgoztam – most lefoglal a munkám és a könyvkiadás, hála Istennek, ezért nem is feccöltem a kinti megjelenésbe annyi energiát -, és kevesebb ismerős kiadói standot láttam, ám annál több (könyv)címet. Tudom, hogy egyre drágább a standbérlés, ezért sokan tömörülnek egy-egy kiállító égisze alá, aminek tökre örülök, mert ez is segíti az irodalmi összefogást. Viszont jó sokan voltak, amitől betriggerelt a szociális fóbiám, ugyanakkor tudom, hogy ez mindenhogy nyereség – több bevétel, nagy élmény, jólesik, szuper, csak így tovább. A triggerem meg elmehet a… Hazavittem. Szerencsére sokat segített, hogy pont a végén összefutottam Krencz Nórával, akivel többek vagyunk már, mint harcostársak, és dumáltunk egy jót. Imádlak, Nóri! <3
Kimentem szombaton is, mert délután kettőtől a #szabadirodalmat kezdeményezés – az Így neveld a regényedet blog gazdája, Kozma Réka szerkesztő szervezésében – egy olvasós flashmobot szervezett mindenkinek, akit érint és aggódik az LMBTQ+-erotikus kereskedelmi gumiszabály, másnéven a „fóliázási ügy”, az árkötöttség-törvény és úgy általában bármi, ami a magyar könyvszférában megnehezíti a boldogulást.
Mert hogy október 1-jétől nincs mese, az onnantól megjelenő regények egy évig nem árulhatók nagyobb kedvezménnyel, mint 10%. Sem a szerzőknél, sem a kiadóknál, a könyvesboltokban pedig pláne nem. Az, hogy a korábban akciósan előrendelt könyvekkel mi lesz a helyzet, arra nincs válasz, sem precedens. Teljes a káosz megint, mint a gumiszabálynál, ahol az egész lényege inkább az, hogy bárkit random fel lehessen jelenteni és megnehezíteni az irodalmi előrehaladását. Függetlenül attól, hogy tényleg tartalmaz-e a könyve érzékeny témáról nem NER-kompatibilis elemeket, vagy sem. Na, mindegy, vissza a Könyvfesztiválhoz!
Amíg Alexander B. Hackmanre vártam – mert őt végre elértem, hiszen annyira lazán vettem a bemenést, hogy elaludtam és lemaradtam egy rakás kortársamról, illetve Marie-Aude Murailről is –, beszélgettem harcostársakkal, mint például Gabriel Russ, Mike Menders/Szexíró, Abby Winter, Giuditta Fabbro, Basa Katalin vagy Diana Soto, áldassék a nevetek <3 ; illetve felmentem a galériára a B-épületben, és meglepődve tapasztaltam, hogy ajándékba kaphatok egy török kávét a török kiállítóktól. Így volt, ami pörgessen – selymesen karcos ízével elkísért aznap odáig, hogy ABH-val való, felemelő kis eszmecserénk után vidáman menjek haza. Köszönöm nektek!
Ma már a zárónapot kihagytam, mert muszáj volt pihennem az amúgy feszített munkatempójú szeptember után, de nagyon várom a következő könyves eseményt, ami közeledik – ha addig nem is, akkor ez a 96. Ünnepi Könyvhét lesz jövő júniusban. Akárhogyan is, erről ne szóljatok az esőnek! Akkor is jó lesz, ha csak a Könyvfesztre jön el… :D