Régen posztoltam már, nincsen mentségem, csak okom: megrendezésre került a budapesti helyszínű 95. Ünnepi Könyvhét, amelyen nem lehetett olyan, hogy én ne legyek ott. Most nem mint kiállító, hanem mint olvasó és bizományos szerző. A – szerintem – eddigi legforgalmasabb nyári könyves esemény csaknem gubancok és gondok nélkül lezajlott. Jómagam a HELMA – MKMT Mozgalom 58-as számú, dunakorzói standján kaptam lehetőséget a dedikálásra, és az idén elérhető, megjelent két könyvem is itt várta a vásárlóit a rendezvény ideje alatt.

Nézzünk szét, mi történt ebben a négy napban? Összeszedtem a Facebookra kiírt posztjaimat, és ki is fogom egészíteni, akár képekkel vagy felsejlő extra emlékekkel. Senki ne orroljon meg, ha esetleg nem szerepel itt, attól még a szívemben örök nyomot hagyott, és szeretettel gondolok rá, várva a mielőbbi újra találkozást. ^.^

Június 13., csütörtök – első nap

Fotó: Facebook

Nem bírtam ki, hogy ne kukucskáljak bele a nagy bedes magyar irodalmi élet legfrissebb eseményének kezdőnapjába. A Vörösmarty térre sétáltam be a Deák Ferenc cucca felől, miután túléltem egy vélhetően osztály- és turistakirándulás eszkalálta zombitámadást a metróban. A Könyvhét látványa feledtette velem, mennyire rühellem a belvárost mert valahogy itt már sokkal értelmesebben és elviselhetőbben viselkedtek könyvkedvelő embertársaink.

Amúgy ennyi embert kezdőnapon még nem láttam, nagyon örültem ennek a sokkal inkább kavargó tömegnek, mint amikor ványadtan előkászálódtunk aftercovid a barlangjainkból. Csodálatos volt ennyi könyvkedvelő embertársat – hogy magamat ismételjem – ilyen felhőtlenül – és esőtlenül!!! – örülni a könyveknek és egyéb kiadványoknak – plusz táskáknak, pólóknak, ékszereknek, gyertyáknak, lekvároknak, meg még ami a szem, kéz és pénztárca ingere.

Miközben totálisan elzsibbasztott a látvány, az élményorgia ilyetén magamba szippantása vala, és pont egy panorámafotót készítettem, amikor is legnagyobb örömömre Krencz Nórába botlottam, illetve ő vett észre, mivel én szokásomhoz híven vakoskodtam.

Beszélgettünk egy jót, és aztán eszünkbe jutott, hogy egyrészt neki nincs meg a Város a föld alatt papírkiadása, pedig már kint van (!!!), ezért fénysebességgel (+/- 1 mikroparszek) röpültünk a HELMA – MKMT mozgalom 58-as számú, Dunakorzón álló standja felé.

Ott jól kifotózkodtuk magunkat, én dedikáltam – tessék, a szemfülesek ilyenekre is rávehettek műsoridőn kívül -, boldogan szemeztem a stand többi könyvével, közben körbenéztem, meglátogattam a NewLine Kiadó standját is.

Igyekeztem körbejárni a placcot, hogy valamennyire képben legyek, ki merre standol, és még zárás előtt lebújtam a föld alá a Mexikói út felé menő M1-es metró segítségével.

Most először – mármint hosszú ideje – kilátogató író és olvasó bőrében jártam ott, így csöppet furcsán éreztem magam, hogy nem kellett bőröndöt huzigálnom, standot pakolnom vagy különféle dolgokban segédkeznem. (Kicsit hiányzott. De most ilyen időszak adatott, és ezt próbáltam kiélvezni, amennyire tőlem tellett.)

Június 14., péntek – második nap

Fotó: Facebook

Mert már megint nem bírtam otthon maradni. És hát gondoltam, akkor kiugrom egy kicsit… Végül négy órát voltam kint!

Miután drága fogadott lányom, Krencz Nóra szólt, hogy van még nekem szóló tiszteletpéldánykötet-csomag, mindenképpen kiugrottam a dedikálására.

A zombihorda – lásd előző nap – leküzdése után már sokkal jobb kedvvel érkeztem a helyszínre. Aztán igyekeztem feltérképezni a terepet, mert ma már elindultak a dedikálások – tegnap is, de ma aztán tényleg.

Olyan jó volt találkozni Németh-Fülöp Beátával, és beszélgetni egy kicsit a Gyémántfelhő Kiadó standja előtt. Utána elruccantam a HELMA – MKMT pavilonjához is, és ott paroláztunk régi-új harcostársakkal, kollégákkal és tesóval (Földi Kinga, Apor Kata, Surovec Róbert, Gréczi Nikolett, Pálinkás Angéla, Steven Ricks, Emma ZR)

Közben beiktattunk egy kis közös ebédet Nórival és Halasi Miklóssal, mert a nap kimondottan szikkasztott-éhesztett-szomjasztott (sic!) minket.

Aztán fotóztam Goran Episcopus könyvét, hogy a távoli Torontóba is eljusson egy csipet a könyvhétből.

Bekukkantottam a NewLine-hoz is, bár ott most nem fotóztam, de csodás volt a választék, mint mindig.

Igazából szombaton és vasárnap szándékoztam hosszú napot tartani, viszont így is azon kaptam magam, hogy kinnragadtam… Mert nemcsak otthon nem lehet maradni, de hazamenni is nehéz!

Útközben hazafelé szomszédot sodort felém a jósorsa, ezer hála Mezei Andreának, hogy hagyta a földre rángatni magát általam, igen, nem álom volt. Meg énekeltünk egy jót a Vigadó-színpadon szóló „I love rock and roll” című számra, mielőtt kimaxoltuk a szomszédságot, és együtt mentünk volna haza. Yeah!

Végszónak azért elcsíptem A. M. Summert és Dömötör Lászlót, mert vasárnap lett pont féléve, hogy együtt dedikáltunk a közös karácsony előtti eseményünkön, és kellett egy afterfotó.

Június 15., szombat – harmadik nap

Fotó: Facebook

Hol is kezdjem?! Eddig ez volt a leghosszabb és a legjobb. (Amúgy utólag is.)

Reggel jó hangulatban indultam el – túltéve magam a közlekedési szabályokat áthágó honfitársaimon -, mert Péri Györgyivel találkoztam. Ittunk szuper kávét – én át lettem nevezve Katának: szia, Kata vagyok, van egy kávéd? -, és miközben nagyszerű terveket szövögettünk és felelevenítettük az Írótesós emlékeket, elképedve néztük, ahogy Don Galambo és verébei – érted, nem vérebei, verébei – ellepték és madáretetőnek nézték a szomszédos asztalon heverő morzsás csetreszt. Én nagy madár- és egyéb barát vagyok, de …ööhh. (Mondjuk itt valami nagyon bitang kemény betongalamb-nemzedék honol, mert előző nap is majdnem véletlen ráléptem egyre, annyira nem szállt el. ) Mielőtt minket is felcsipegettek volna, eljöttünk.

Utána megkezdtem odüsszeiámat a Dunakorzó és Vigadó területén, és csak ma délután jöttem rá, hogy bakker, a Vörösmarty tér teljesen kimaradt… Na, majd következő nap!

Felsorolni sem tudom, mennyi és micsoda találkozásaim voltak ma, régi és új barátok, harcostársak… és Nemere István Meg persze az egyik legjobb meglepetés Gyenese Szulamit, akit élőben még nem láttam, mert mire megszületett, már nem jártunk össze a szüleivel, mivel mi is megcsaládosodtunk, és sajnos elég messze laknak. De hála a Magasságosnak és a MÁV-nak, végre találkozhattunk.

Meg hosszú évek óta vééégre találkozhattam és megölelhettem Riley Bakert is , de Úr Isten, olyan szuper felsorolást tehetnék, hogy letiltana a Zinternet Nem is tudnék minden képet feltenni, még a gépem memóriája is betelt, annyit fotóztam.

Amúgy szerintem rekordmennyiségű forgalom lehetett ezen a napon, majd kíváncsi leszek a hivatalos számokra, de az tuti, hogy – bár sok ilyen eseményen voltam – ennyi embert még egy helyen nem láttam, mint ma! Három monstre sor is kígyózott egymás mellett a Korzó végében.

És a dedikálás? Az nagyon mókásra sikerült. Még az elején meg előtte megtaláltuk egymást az olvasókkal, így arra az időre már csak nézelődhettem az asztal mellett. Ráadásul én voltam az utolsó – fél hat és fél hét között vártam az olvasókat. Kértem őket, hogy másnap ne hagyjanak ennyit lazsálni, és hogy vasárnap 16 és 17 óra között halmozzanak majd el dedikálnivalóval teljesen nyugodtan, bátran.

Június 16., vasárnap – negyedik nap

Fotó: Facebook

Amikor ezt a posztot írtam a Facebookra, akkor még annyira a hatása alatt voltam az eseménynek, meg szerintem kaptam egy enyhe hőkimerülést is – BKK általi szaunában sikerült hazautaznom -, hogy nem tudtam, mennyire lesz érthető a megfogalmazásom, de igyekeztem. Most majd kikupálom olvashatóra…

Itt is délelőtt tíz körül értem ki, már rutinosan túlélva az odautat, és megfogadva magamban, hogy lényegesen több időt töltök majd a Vörösmarty téren, mert azt eddig elhanyagoltam. Tulképp ez sikerült ki, illetve kiváltottam azzal, hogy tartózkodtam a környéken is, de haladjunk sorban…

Tehát! Tízkor egy barátomnak, Noelnek ígértem meg, hogy kiugrom hozzá, amíg ő hősiesen sort áll a Leiner Laura-dedikáltatók táborában. Időközben eltérültem ide-oda, mert hát tudtam, hogy két nagyon kedves harcostársam és barátnőm is dedikál egymáshoz közeli időpontban (Keti Thür és Garajszki Istvánné Rozika), őket látogattam meg. Most is mindent igyekeztem megörökíteni, amennyire lehet, ezer kép készült a mai napról.

Később csatlakoztam Noel barátomhoz, és egy kis tízóraival enyhítettük LL-re várakozás kemény perceit. (Ígértem, hogy visszanézek, ha beindul a dedika, de sajnos már lemaradtam, mire odajutottam, három órája tartott…)

Emellett külön meglepetés volt találkozni a Pataki lányokkal, Eszterrel és Krisztivel, akik villámlátogatást tettek az eseményen. Valamint végre tudtam dumálni Claire Robinsszal, és elmondta a civil foglalkozását is, ami szerintem bitang menő. (Maradjon titok. :P )

Aztán hirtelen indíttatásból elmentünk fagyizni Rozikával és közös barátnőnkkel, Erikával, utána pedig kipróbáltam én is a Líra standja melletti nyomdagépet. Nosztalgia!

Ezek után én mentem meglátogatni Tomcsik Nórát, ahova Matics Tamás barátom is befutott, mint a nap második meglepetése Krencz Nórival és Takács Lászlóval (L.J. Wesley) is bandáztunk, mert így teljes a Könyvhét. Hálás vagyok Németh-Fülöp Beátának, hogy helyet biztosított nekünk, illetve a többieknek. Jó nagy szél volt, így a napernyőt fogtuk, nehogy elszálljunk, mint Mary Poppins. :D

Átugrottam a térre is, mint ígértem, dumáltunk egy kicsit Diana Sotóval a Scolar égisze alatt.

Lassan közeledett a 16 óra, a saját dedikálásom, így gyorsan elvonultam fizikai szükségleteket enyhíteni. Nem volt meg minden trauma nélkül egyszer talán megírom könyvben, nem érdekes.

Szerencsére időben odaértem a dedikálásomra, nem késtem el – az milyen lett volna?! -, és akkor konstatáltam, hogy tök egymással szemben dedikálunk Borsos Tímeával, aki a Boszi Gyertyaműhelynél ült. Nagyon nevettünk, integettünk, távfotóztuk egymást.

Megint öröm volt új arcokkal is találkozni a régiek mellett – például Gonda Attilával, aki hűséges olvasóm -, el-elkapni egy-egy harcostársat, olyanokat, akikről nem is gondoltuk volna, hogy hú, hát szóba állnak velünk, hisz ők annyira magasan vannak, mi pedig olyan mélyen – Rácz-Stefán Tiborra és On Sai-ra, azaz Varga Beára gondolok. Mert az élet csodálatos, és ezek a találkozások is azok! Beszéljenek a képek…

Akárhogyan is, a végére: Szabó Zsófi, köszönöm a madártollat; Ivett Kerekes pedig a lélekközösséget úgyamúgy, meg a sereghajtást a dedikálásban. Jövőre veletek ugyanitt…?

Konklúzió? Formabontó!

Ez a könyvhét több szempontból szokatlan esemény volt. Például most egyáltalán nem esett az eső… :D És ennyi embert együtt, egy helyen, könyvek között még nem láttam a könyvhéten, de a könyvfesztiválon sem – ez most tényleg rekord volt, legalábbis a szombat – ami amúgy is csúcsnap – tutira. Majd kíváncsi leszek, ad-e ki valami közleményt erről a MEKKE.

Többféle megvilágosodás is ért a rendezvény alatt, amikkel, úgy érzem, az elkövetkezendő eseményeken foglalkoznom érdemes.

Első körben: most először azt kell mondjam, hogy nem a webshopos könyveladás, hanem a könyvheti biznisz során vették többen a könyveimet. Ilyenre még nem volt példa, de most megtörtént. Erre érdemes lesz például figyelnem. Azért remélem, a szuper eladások a webshopon is folytatódnak majd. A HELMA terjesztésében érhetőek el ezek a kötetek, de a Könyvek Sorban kiadványai:

Nem sok van raktáron, szóval érdemes sietni, vagy várhatunk a szeptemberi újranyomásig. Persze jön a többi rész is, legkésőbb karácsonyra… ;)

Második körben: nem valószínű, hogy ugyanezt a dedikálási formát fogom tartani a könyvfesztiválon vagy jövőre. Vagy nem tartok, mert úgyis mindig kint vagyok, és akkor majd megtalál mindenki, aki szeretne, vagy aki nem tud elkerülni :P; vagy mindennapra egy max. félórás dedikálási időt kérek, amikor pont van annyi idő, hogy megtaláljanak, de nem mosolygok az üres asztal mellett egy-egy óráig, feleslegesen elvéve az időt és a helyet azoktól, akiknél hosszabb ideig állna a sor. Nálam nem áll, de elnézve, min alapszik a rajongás egyes írók iránt, inkább nem is bánom.

Bocsánat, de értem ne égjen meg senki a napon, meg ne is fázzon fel a földön, elájulni meg főleg ne a félnapos álldogálás és étlen-szomjanság miatt. Ez nem normális, de komolyan! A genfi egyezményt is áthágja, amit ott látok – mind az írókat, mind az olvasókat tekintve… Sajnálom, nem szeretnék megbántani senkit, hiszen mindenkinek szíve joga úgy dedikálni és dedikáltatni, ahogy akar. Én csak elborzadtam, milyen körülmények között történik ez, és persze tudom, hogy önvizsgálatot kell tartanom.

Viszont, ha valaha is úgy alakul, én szeretnék gondolni az olvasóimra, hogy tényleg komfortosabb legyen számukra a várakozás. („Három napi hideg élelem” és egy butella víz, horgászszék, hálózsák, napernyő, polifoam stb. per kopf, ha már. Viccen kívül…) És hát továbbra is rejtély, hogyan nem kapnak ínhüvelygyulladást a szerzők a rengeteg szignózástól. (Ettől mondjuk rettegek, bevallom.) Akárhogyan is – mindannyian emberek vagyunk. Vigyázzunk egymásra!