Egy könyv mindenhogy jó

Csaknem fél éve feltettem egy szavazást a Molyon, hogy miért szeretjük kevésbé az elektronikus könyveket a hagyományos papíripari termékeknél. Szerencsére most az egyszer komolyan vettek a mollyertársak, mert rengeteg voks érkezett, és remélem, még jön is majd.

Legtöbben azért választják a tradicionális könyvet, mert megfogható, szagolható, hallható (ahogy susog a papír), szemben az e-bookkal, ami egyszerűen csak virtuálisan csücsül egy e-book-olvasón, mobilon vagy tableten. Ezzel szemben már egészen sokan gondolják, hogy az elektronikus könyveknek is van létjogosultsága színtelen-szagtalan formájuk ellenére. Elenyésző százalékuk jelölte be, hogy technikai vagy egészségügyi problémák miatt nem olvas e-bookot, illetve, hogy nem tartja olyan értékesnek, mint a hagyományosat, vagy éppen félne attól, hogy az „új” kiszorítja a „régit”.
Én akkor az e-könyvkedvelők táborába nyomtam a pluszjelet, de nem bontottam ki, miért gondolkodom így.

Először is, kezdetben, bár nem idegenkedtem a „villanykönyvtől” – mint azt olvastam a Molyon egy mollyertárs tollából (billentyűzetéből) –, de nem foglalkoztam vele, nem érdekelt. Mostanában lettem harcos éljenzője a formátumnak, és el is magyarázom, hogy miért.

Abban már a saját tapasztalataim szerint biztos voltam, és vagyok most is, hogy

az elektronikus kiadás

1. nem fogja sosem elnyomni a papírkönyveset (Gutenberg-galaxis).

Miért?

Már huszon-x éve is rettegett ettől a sajtó, én tanultam ezt az újságíró és grafikusi tanfolyamon, ám azóta sem történt semmi bántódása a papíralapú irodalomnak.

Van internet, elektronikus média, mégis vesznek az emberek újságot és könyvet is.

2. nincs kevesebb értéke, mint a hagyományos köteteknek.

Miért?

Jóllehet, olcsóbban lehet előállítani az e-bookot, mint a nyomtatottat, de így olcsóbban is eladható. Vagy ha nem a névleges értékét, hanem az eszmeit nézzük: mégis mi különbség van könyv és e-könyv között?

Az író ugyanaz, a tartalom szintén. Legfeljebb nem papír fölé görnyedünk, hanem monitorra guvadunk.

És itt jön a következő problematika:

3. nem okoz feltétlen technikai vagy egészségügyi problémákat, bár tény, hogy egyszerűbb kinyitni egy papírkönyvet.

Az is tény, ha fáj a szem, vagy nem bírja el a „gép”, de beszerezhetőek már e-ink és papírhatású olvasók, a mobilon lejjebb lehet venni a fényerőt, és

végső esetben fel is lehet olvastatni a regényt a programmal.

Utóbbi akkor is hasznos, ha az ember autót vezet vagy épp tele a keze gyerekekkel és mosnivalóval egyidőben.

Jó-jó, mondhatja a konzervatív olvasó, hogy ezen már elhasalok, mert az is tény, hogy nincs könyvjellege egy e-booknak, de mondok valamit:

4. ezen sem kell kiakadni. Ha ilyen élményre vágyik az ember, vegye meg a papírkiadást!

Az elektronikus könyv elől nem fogja elvenni a helyet, azok ketten abszolút jól megvannak egymással.

Én is imádom, hogy tele a polcom szebbnél szebb és értékesebbnél értékesebb könyvekkel, és azt is, hogy a fiam szinte csak így olvas, neki ez a könnyebb, és én nem bánom.

Jómagam viszont már könnyebben nyitok meg egy ePub-fájlt vagy PDF-et, mert csak akkor olvasok, ha a gépnél ülök, vagy utazom, és a mobilom fér csak a kezembe. Esélytelen papírkötettel a két kézben egyensúlyoznom a zsúfolt trolin, mint ahogy nagyon kényelmetlen a gép mellett lapozni, mivel esténként – amikor nyugi van, és a család nagyja alszik – csak az asztalomnál ég a lámpa.

Egy ideális világban az elektronikus és a papírkiadású irodalom kéz a kézben ellovagol a naplementébe… Ugyanis szerintem mindegyikre szükség van.

Egyik sem a másik ellensége, mind inkább kiegészítője. Egy belevaló mollyer, ha teheti, beszerzi nyomtatásban és elektronikusan is az adott művet.

Az e-book nem más, mint a könyv és annak egyéb formátuma a tradicionális mellett. Mondhatnám: van PDF, ePub, mobi és a papír.

Véleményem szerint így lenne jó rátekinteni az egész kérdésre, és akkor azt hiszem, eljönne a béke és a boldogság. De addig, amíg ez nem jön el, megértőnek kéne lenni mindkét tábornak a másikkal, és elfogadni: van, aki forrón szereti, míg másik a jegesre esküszik. :)

Olvasni és olvasni hagyni – ez lehetne a jelszavunk 2019-re.

Mit gondoltok?

Éljenek a könyvek, bármilyen formátumban is legyenek!

Az enyémek biztos, hogy így is, úgy is megjelennek majd továbbra is.

Aki szeretné beszerezni őket, az ne habozzon a Könyvmogul webáruházában beszerezni a nyomtatottat és az e-bookot, vagy a New Line Kiadó webáruházában az e-bookot, amelyek természetesen a Bookline, Líra, Libri, Google és iBooks, illetve más internetes kínálatában is elérhetők.

Hogy miért árulom a könyveimet minimum két helyen? Nos, az majd egy következő bejegyzés lesz… :)

android-android-phone-baking-441795 (1)