Sokat gondolkodtam az erőszakos cselekmények körüli dolgokról az elmúlt időszakban, főleg, amikor megírtam a Testcserés számadás című regényt, melynek első részét – a lightosabb felét – már megosztottam a #Wetoo c. regényegyvelegben. (A teljes történetet a #Wetoo2 részében adjuk ki, nemsokára beleolvasót is tudok mutatni.)
Az élet nem hagyja lecsengeni a #metoo-botrányt, de talán ez pont nem baj. Hadd derüljenek ki a mocskosságok, kerüljenek elő a régen eltemetett szemétségek. Fáj, fáj, persze, mint az istennyila, de hátha megbűnhődik az elkövető és megmenekül az áldozat. Érdekesek az álmok, mert a régen letapadt összefüggéseket feltépik, és meglepő, sokszor bizarrul realisztikus formába építik újra. A valóság is az, és sok történetet elém fúj a szél, talán nem véletlenül.
Úgy alakult, hogy – bár nem ezzel a vonallal akartam folytatni, de – lesz #Wetoo3 is. (És majd #Wetoo4 is, de az még a jövő zenéje.) Ki akar jönni, nem ereszt, nincs vége az emberi lélek sötét oldala megmutatásának. Ez az írói hivatás. Nem verseny, hanem szolgálat, még ha sokan nem is tartják annak. Sokszor nem azt írjuk meg, amit szeretnénk, hanem amit úgy kapunk az éteren át. És ez így van rendjén.
Aki szerette Shaunit és Franket, az viszontláthatja őket a 3-asban. Ők a kedvenc rendőreim. Én már rettenetesen izgulok miattuk. Már csak meg kell írni! :)
Ha nem ismered őket, de szeretnéd megismerni, szerezz be egy példányt a #Wetoo – Kettős kereszt című könyvemből a Könyvmogulon keresztül, vagy nálam. ;)
Update: A legnagyobb meglepetésemre, pont a blogbejegyzésem írása után ezt találtam a Molyon: a könyvem bekerült a 2018. májusi Merítésbe. Juhé! Nagyon boldog vagyok, köszönöm a Bűnügyi rovat gazdájának! :)
Archivált tartalom, mert már elavult – de emlékként itt a helye.