Emlékeztek még, amikor egy hosszú hétvégét töltöttem a ködös Albionban? Azóta is visszajárok oda, vagy ha máshova nem, a századfordulóra. Viszont ami lényeges, hogy akkor nem méltathattam nyilvánosan, de most már fellebbenthetem a fátylat, mit olvastam olyan titokzatosan Tomcsik Nóra csodálatos művei mellett.
A másik – szerintem nagyszerű, szintén magyar – írónő Katherine Poll. Sajnos a regénye, amit bétáztam, végül nem került be a megkeresett pályázatra, de pár napja sikerült megtudnom, hogy a Wattpadon teljesen végig olvasható
Katherine Poll: Méltatlan szerelem (Krilov család II.)
című alkotása.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a századfordulón játszódó, szövevényes, néhol krimibe hajló romantikus regényeket. Katherine igyekszik tartani a korszellem modorát, beszédét, stílusát és hűen nyilatkozik a történelmi, társadalmi helyzetről is. Szereplői élnek, fejlődőképesek, szerethetőek vagy épp utálhatóak. A cselekmény pörgős, a történetvezetés stabil és a dramaturgia nem mesterkélt. Mint egy kosztümös színjáték, amibe belecsöppen az olvasó, érzi és érti az egész világot. Valódi, őszinte és tanulságos. Többször is olvasható, és a részek – mivel én nem olvastam az első részt – külön-külön is értelmezhetőek, nem hiányzik az előtörténet, de biztosan hozzáad.
Továbbá feladatot is kaptam, hogy bátorítsam Katherine-t a további publikálásra, így ezt most megteszem, illetve kérek mindenkit, akinek tetszik a Krilov család-sorozat, hagyja ott a nyomát a szavazás csillagán. Nagyon reménykedem benne, hogy Ms. Poll neve nem süllyed el a(z olyan) névtelen Wattpadozók (pl. mint én) tengerébe, hanem kiemelkedik, és elfoglalja méltó helyét az olvasott írók sorában.
Azt hiszem, a szerzőnő és Tomcsik Nóra jól megértenék egymást… :) Szóval nekem Katherine is kedvenc író lett. Várom már, hogy könyve megjelenjen, és beírhassuk íróként a magyar szerzők (ál)nevei listába. :)
