Nem tudom, ki kívánta nekem az évkezdetet, de 2022 elég döcögősen indult. Sikeresen hozzám is jött, látott és pár hétre kiütött az a híres arisztokrata kór, de nem kell sajnálni, mert legalább rengeteget olvashattam. A Molyon követők csak azt látták, hogy újabb és újabb olvasmányok jelennek meg a falamon – de vajon mik jelentették számomra a menekülőutat, amíg a valóság – hát fogalmazzunk szépen – kicsit levett az életről?

Itt tenném hozzá, hogy különösen hálás vagyok, amiért a csodálatos papírkönyvek mellett e-bookokat is tartok. Ugyanis ebben az utálatos szarságban annyira lerohad az ember testileg és lelkileg, hogy én például – a fekvés közben persze – csak a mobilomat bírtam megtartani, azt is éppen hogy. Egy jó kis vaskos papírnyomatnak esélye sem lett volna. Szerencsére – vagy hála Istennek, kinek hite szerint – a történetek mégis ki tudtak szakítani abból a nyomorult állapotomból, amibe belekeveredtem. Szó szerint lélek- és életmentő volt minden egyes betű bekebelezése, annak ellenére, hogy így utólag nagyjából homályba vész az a pár hét, amíg nyűglődtem. Azért megpróbálom felidézni, legalább érzések szintjén, milyen olvasásélményekre tettem szert.

Rejtő Jenő: A boszorkánymester

(Micsoda borítók! Az a bolondgomba… az ilyen WTF… mit szedhetett be a grafikus? Én nem kérek belőle. :P De azért cuki. XD)

Olvasási időtartam: 2021. december 31., 23:01 → 2022. január 2., 21:43
Értékelés: 5/5

Tavaly – amikor kezdődött az egész lerobbanásom – olvastam a Halálszigetet, és köztudomású, hogy

Rejtő Jenő könyvei bizonyítottan gyógyítanak engem,

így most sem lehetett, hogy ne egy hamisítatlan P. Howard-i klasszikus lektűrt vegyek kézbe. A vicc az, hogy A boszorkánymesterről én nem tudtam semmit, mivel a fülszöveget kihagytam – hát ez egy kórházas sztori, sikoltottam fel, pont ez kell most nekem? Pont ez kellett! Nem bántam meg. Amennyire tudom, ez volt R.J. utolsó alkotása, mielőtt elhurcolták; ezért az látszik, hogy nem maradt lehetősége megfontoltabban letisztázni a kéziratot, mint a többi írásánál tette volna. Ennek ellenére – feledve a szerző körülményeinek tragikus voltát – a sztori pörgős cselekménye, frappáns dialógusai, szeretnivalóan esendő karakterei és a már kötelező és szívet melengető happy end elvarázsolt, még akkor is, ha néha kapkodtam a fejem Sophia és Ágnes jelenetei között. Határozottan éreztem, hogy ez a kötet is hozzáadott a gyógyulásomhoz, és

biztosan újraolvasós lesz – mint egyébként R.J.-től bármi.

Ő abszolút kedvenc; valahogy hasonlóan lélektestvéremmé vált, mint Flannery O’Connor vagy Brunella Gasperini. Mostantól fogva mindörökké, ámen. :)

Bővebben a könyvről a Molyon

A boszorkánymester, a boszorkány és a Mester. ( ˘ ³˘)♥

(ezt bírtam kiszenvedni magamból ott)

(Tök durva, hogy pont egy éve miről olvastam… Nincsenek véletlenek. :D )

Ezek után újult erőre kapva – no, azért még nem annyira, hogy fel is tudjak kelni -, rögtön kedvem támadt keresni egy újabb olvasnivalót. Pont elérkezettnek gondoltam hát az időt belekezdeni egy régen kiszemelt, hosszú ideje ácsingózott sorozatba.

Immáron semmi nem állt az útjába, hogy – lévén nem megyek én még talán hetekig sehova – Fróna Zsófia monstre A fegyverforgató-ja kinyíljon az elektronikus olvasómon, és kezdetét vette valami, amit a következő részben fogok kifejteni. Olvasd el!

Ezúton kívánok minden betegnek gyors és maradéktalan felépülést, amíg teheted, olvass sokat!

---

(Képek: Moly-adatbázis, Pixabay)