Borka bedekkere 1. rész

azaz Agylob menni München Abenteuer 1.

 

Grüße aus Donnerwetter, elmentünk egy hétvégére Münchenbe. Szabadság!

Gondoltam, írok ebből egy sorozatot, mert az trendi, meg poén, meg mittudomén. Viszont derogál átlagos stílusban írni, így agylobos formában kiemelve az érzelmileg fontosabb részleteket, kvízionálnék egy kicsit. Bizonyos helyekre kérdéseket teszek be… Három válasz közül csak egy az igazi, de az bármelyik lehet. ;) Kitalálod, ha ismersz engem, minket, de ha nem találod ki, akkor is röhöghetsz egy jót, mekkora marhák vagyunk. :) Nincs tétje, csak jutalma: a szórakozás!

Reggel felpakoltuk magunkat a helyjegyes vonatra, ahova persze jó korán kiértünk, mert párom szerint nem lehet lekésni a vonatot, csak jó korán érkezni a másik indulásához. Nem késtük le, még várnunk is kellett, lázasan figyeltük a kijelzőket, mikor, melyik, hova, honnan… stb.

• Megvolt a kezdő agylobom, de vajon mi?
  a. Otthonhagytam a kesztyűmet és majd’ megfagyott a kezem a pályaudvaron.
  b. Ketteske otthon hagyta a sálját és majd’ megfagyott a nyaka a pályaudvaron.
  c. Beesett a kulacsom a vonat alá, onnan kellett kihalászni.

Ha van tipped, gondolj rá; ha érdekel a válasz, olvasd tovább!

(Nem hinnéd el, de…
C = Egy agyonsúlyozott kis hasitasiból kiestek a kulacsok, egyikük be pont a railjet alá, mivel én méretes vagyok, szegény anyám, aki kísérő volt, nyúlt be a szerelvény alá érte. Nem kicsit voltam hiperpipa, és jöttek a krampácsoló személyzetisek is, hogy mit vacakolunk a kerekek között? Nagyon CSI-s volt! :P De addigra sikerült kiszedni azt a szart. Többet nem is tettem bele, bassza meg a táska tervezője. >:( Amúgy az övtáska a kulacsok nélkül nagyon jó, szuperál, sokat segített az út során. Amúgy a lányom is otthon hagyta a sálját, amiért leszidtam kicsit, de nem fázott, és Egyeském odaadta az övét, de nem kellett, és később, Münchenben sem volt rá szükség. Probléma megoldva!)

Több mint hét órát utaztunk egyhuzamban a Keletiből a Münchener Hauptbahnhofig, meglepetésemre a kis hőseim nagyon jól viselték.

• Egyvalami mégis beárnyékolta az utunkat a gyerekek szerint, mi lehetett az?
  a. Drága volt az ellátás.
  b. Nem tudtunk kártyázni, mert nem egymással szemben, hanem egymás mellett
  ültünk.
  c. Gyakran foglalt volt a vécé.

(Nem hinnéd el, de…
B = Vittem mindent, amivel le lehet őket foglalni, így kártyát is, de nem tudtam, hogy milyen elrendezésben ülünk majd, a számok alapján abban sem voltam biztos, hogy egymás mellé kerülünk. De azért jól szórakoztunk, fiam olvasott, Ketteském rajzolt, aztán cseréltek, mászkáltak kicsit, fotóztam, ettünk – vittünk hazait, még kávét és kakaót is a kulacsokban, kilötyögött, feladtam a kulacsokkal a meddő harcot, mentek kiürülésük után a szatyor aljára. Most valamelyik szekrény tetején csücsülnek, jóvanazúgy. Nincs szívem kidobni őket, na.)

Hosszú évek óta nem utaztam nemhogy külföldre, belföldre sem. Lenyűgözött a táj, a hófödte hegyek, a panorámába dermedő tavak, aranyos tehenek, Windows-látkép mezők, szélkerekek. Hamar elrohant a hét óra, pedig azt hittük, hogy meg fogunk pusztulni az úton az unalomtól. Az iratainkat sem kérték, de természetesen vittük magunkkal, anélkül az utcánkba sétálni sem indulok el.

• Mi volt nálunk?
  a. Személyzonosító igazolvány
  b. Útlevél
  c. Mindkettő

(Nem hinnéd el, de…
C = Elég okmányparás vagyok, de azt tudom, hogy EU-tagállamokba és egyes más, nem EU-tag, de „schengeni” országba turistaként elegendő a személyazonosító igazolvány. Persze lakcímkártya, TAJ-kártya, adókártya nem hiányozhatott mellőle, mert a gyerekeknek az új van, ami az összes adatot tartalmazza, de nekem még az a kártya van, ami csak „engem igazol”, akár külföldön is. Persze imádkoztam, hogy a TAJ-ra ne legyen szükség, de eltettem, elvégre biztos, ami tuti!)

A múncheni főpályaudvarra (Hauptbahnhof) érve lekecmeregtünk a vonatról.

• Ki várt ránk az állomáson?
  a. A férjem, és egyenesen a kocsihoz jött, tudta, hol várjon.
  b. Senki, egyedül kellett elboldogulnunk egy idegen városban.
  c. Senki, de előremenet a főépület felé, szembejött velünk a férjem.

(Nem hinnéd el, de…
C = Elsőre kényelmetlen volt, nem voltam vidám, de tudtam, hogy a főépület felé sodródva a tömeggel majd csak találkozunk. Nem tévedtem, szembejött és végre én vettem őt előbb észre, nem ő engem. :) Úgy volt, hogy a kocsihoz jön, de előbb futott be a vonat egy öt perccel.)

A pályaudvar maga akkora volt, hogy olyat még nem láttam. Illetve hazudok, csak már nem emlékszem, hogy nekem 11 évesen a drezdai is hatalmasnak tetszett… Visszatérve Münchenbe: egy óriás Grundig felirat, csoki és
autóreklámok, vonathegyek, emeletes várórész. Inkább a Liszt Feri reptérre hasonlított. A tömeg elég markánsan sodort befelé, ebben nem tért el a magyar szokásoktól, de azért reméltem, nem lesz ez gyakori ezen a helyen. Valóban nem is lett.

Oldalborda-donorom munkásruhában várt, ez nagyon kényelmes szerelés, és jól is állt neki, így azonmód rásóztam a nehéz táskákat, és becéloztuk az útirányt. A metró (Unter-Bahn, U-Bahn) felé egy rózsaszín kabátos, szőke, szemüveges, modellalkatú nő sodort el majdnem minket, és magyarul kiáltozott, hogy siessenek a társai, akik loholtak utána. Meg is volt az első külhoni magyar szó. ;)

• Első utunk a szállodához vezetett. Mit vettünk ehhez igénybe?
  a. Az ottani 3-as metrót (U3) és a 60-as buszt, majd gyalog mentünk el a házak között, körülbelül 40 perc alatt értünk oda.
  b. Az ottani 3-as metrót (U3) és 163-as buszt, amely a szálloda előtt tett le, alig kellett sétálni.
  c. Gyalog mentünk végig, órákig tartott az út, de nagyon jól szórakoztunk.

(Nem hinnéd el, de…
A = Nem jött a 163-as, és a 60-assal elég volt egyet menni. Ott a házak között még kollégával is találkoztunk, és a hotel sem volt messze. Bár már fáradtak voltunk, az szentigaz, de jólesett az a 9 perc séta.)

A müncheni olimpia tiszteletére emelt bevásárlóközpont előtt szálltunk le a buszról, és átmentünk a zebrán, amikor zöld lett. Első sokk: a zebra totál más, mint itthon. Mindenhol bicikliút van, a járdák ketté vannak osztva és szélesek, ezért az átjáróban külön van nekik is egy szaggatott sáv, és a lábosoknak is. A jelzőfény nem pislog, ha zöldről visszavált pirosra, ezért menni kell, de elegendő idő marad az autóknak is bevárni a szöszmötölő járdakoptató kisiparost. Kábé annyi, mint amennyire pislog itthon a magyar lámpa… És akkor sem indulnak el, nem is dudálnak, ha lemaradt a láb, hülye turista, megvárják, mert ezek németek, nem bunkó magyarok, ez a hanyatló Nyugat, ésatöbbi, ésatöbbi.

Egy kebabos mellett mentünk el – szipp a levegőbe, isteni falafel -, az utcák szélesek, persze van rajtuk csikk és szemét itt-ott, de nagyon ritka, a házak szépen festve, karbantartva, olyan volt, mint egy balatoni üdülőfalu, de komolyan. Elsőre imádtam, hogy város, de közben meg parkos is. Ugyanis mindenhol fa van! Ha ledobnak valahova egy blokknyi lakóháztömböt, dobnak utána egy fél Városligetre valót is, hadd szóljon. Így aztán München négyszer akkora, mint Budapest, de csak feleannyian laknak benne, és azok valahogy nem allergiásak a fákra. :P Az Angolparkban például olyan magasak a növények, hogy gyanítom, azok nagy része látta a kis Lajost klottgatyában. (Volt is egy reklám a metrón, „hogyaszongya” „…hogy ott lakjanak, ahol a legszebb”: egy fél újpesti lakótelep mellé 6000 (!!!) négyzetméternyi park jár az ott lakóknak, öt percre az Isartól – az a müncheni Duna. Nem szaroznak… Ahol sok ember él, oda levegő kell, ba’meg!)

• A szállodával szembeni területre ügyet sem vetettünk, mert tudtuk, hogy
  a. az egy szemétlerakó
  b. az egy kupleráj
  c. az egy üres telek.

(Nem hinnéd el, de…
B = És tényleg! Konszolidált hely, kívülről meg nem mondanád. Hivatalosan szobahotel, azzal a címzéssel, hogy True Love. Hát az igaz, hogy fizetni kell érte… Bölcs asszony nem kérdezi, hogy az ura honnan tudja… :D )

Itt hozzá kell tegyem, hogy a férjem csupa női nevű helyekre jár vásárolni, pénzt kivenni… Amikor pittyog a számlajelző, csak ezeket a neveket látom, illetve, hogy hány forintnyi euró… Most végre találkoztam ezekkel a luvnyákkal személyesen is! :P Mona egy üzletközpont, Edeka egy szupermarket, ahogy Norma is az, leginkább a Lidlre vagy Aldira hasonlít. („A’ Ildivel bementünk a’ Aldiba, a’ Andival meg a Lidlibe, vagy fordítva, már nem t’om” – Varga Ferenc József) Olympia meg egy egész falu! :) Ahol pedig életem párja táborozik – a cikksorozatom megírása végére ez már múltidő lesz, mert lejár a kiküldetése -, az Leica (Leica Geosystems). De rá nem voltam féltékeny, hiszen mindenki tudja, hogy azon csak átnézni lehet (lencsék és egyebek, fotósok ismerik). :D

• A hotelbe érve szomorúan konstatáltam, hogy
  a. milyen messze vannak egymástól a szobáink
  b. milyen kocka a dizájn mindenütt
  c. milyen fáradtak vagyunk

(Nem hinnéd el, de…
A = A férjem úgy tudta megoldani az ingyenes szálllást, hogy egy másik hazautazó, így a hétvégén nem ott tartózkodó kollégája szobáját kérte kölcsön. De nem volt vészes, bár jobb lett volna közelebbit kifogni. De nem lehet semmi sem tökéletes. :) A kölkök élvezték a menettérti 50 métert rohangálás formájában.)

A mi lakosztályunk nyugatra nézett, így láttunk egy decens naplementét is. Na, olyan szépet még sosem láttam! Ami az oka: Budapest rettenetesen koszos – Egyeske szerint a világ második legrosszabbja, ős ezeket ő keni-vágja -, a levegője annyira szennyezett, hogy ritka jó pírt látni, München azonban a klímája és a növényzete miatt hatékony szépségforrás Nap-ügyileg. De csak irtogassuk a fákat, jóemberek, csak irtogassuk… >:(

Jóvan, mutatom a naplementét (nézz fel! :D )

• A szobába becuccoltunk, majd egyenest a férjem rezidenciájára mentünk. Mi volt Ketteske első gondolata?
  a. Megy és kipakolja a széfet.
  b. Játszik a drónokkal.
  c. Csinál a tesójának és magának forró csokit a géppel.

(Nem hinnéd el, de…
C = Persze csak bemutatás után, és csak az apja vezényletével, de ragaszkodott hozzá. Másnap reggel ő csinálta a kávénkat. Eszméletlen házias és ügyes a kiccsaj. :) Persze a széf és a drónok sem kerülte el a figyelmét, de a kakaógéptől előbb meghatódott.)

Benyaltam a kávét, amit kaptam, mert Senseo és fél prosztatám adtam volna már egy erős feketéért (azért nem az egészet, mert nincs). Megettük a maradék kaját, ami velünk utazott világot látni a vonaton, majd felvázolta életem párja a haditervet, hogy mi legyen az elkövetkező három napban.

• Pénteken este első utunk ide vezetett:
  a. Az ágyakba, mert hullafáradtak voltunk.
  b. A Conradba, mert kis fényképezőt vettünk Egyeskének is, miután Ketteske kapott egyet.
  c. A Mekibe nürnburgert enni, mert majd’ éhen haltunk.

(Nem hinnéd el, de…
B = A férjem jellemzően a Conrad látogatója. Ez egy német műszaki bolt, olyan, mint a Media Markt vagy az Euronics, de nem árulnak háztartási gépet, csak kommunikációs és szórakoztató elektronikát, autós cuccokat meg szerelős kütyüket. Egyébként nem messze van egy Saturn és az Olympia Einkaufszentrum is. Mivel Bajorországban a boltok minden este 8-kor bezárnak, így gyorsan kellett vásárolni, mert sanszos volt egy óriás összeveszés a leszármazottak között, hogy kié legyen a mini fényképezőgép. Inkább vettünk egy másikat is. Egyik eladó sem tudta megmondani, hol vannak ezek a kijelző nélküli, óra méretű, digitális felvevők, így kénytelenek voltunk mi megtalálni, de egész ügyesek voltunk, a hálózati megfigyelő-rendszerek között lapult. :D Mivel fél nyolckor jöttünk ki az üzletből, már csak a Mekibe tudtunk bemenni, ott ettünk nürnburgert, ami nem más, mint nürnbergi fehér kiskolbász császárzsömlében. Igen! Echte német! :D És finom!)

• A Mekiben nagyon meglepődtem azon, hogy
  a. a már fent említett „kolburgert” adták
  b. negrid volt a kasszírnő
  c. elektronikusan választhattuk ki a kaját-piát, és sorszám alapján kaptuk meg
  frissen az eledelt, úgy, hogy közben követni lehetett egy monitoron az
  elkészültét.

(Nem hinnéd el, de…
C = Ilyet itthon is lehetne, nagyon hatékony, nincs sorállás, türelmetlenkedés és méltatlankodás, mert nem azt kaptuk, amit. Istenem, aki a B-re gondolt, az annyira nem ismer. ;) Én még albínó negriddel is találkoztam már. És akkor mi van?! :D A „kolburgerre” pedig számítottam, direkt azért mentünk be, hogy megkóstoljuk. Másnap életem párja produkálta salátával és sajttal, úgy is isteni.)

A pénteki kultúrsokkom itt ért el igazán: szart sem ér a német nyelvtudásom, maradt az angol. De türelmesek voltak velünk a kiszolgálók, mosolyogtak, kedvesek voltak, nem adták elő, hogy hülye turista, hiszen tudták, hogy belőled élünk, és ők tényleg jól csinálják. A polgármesterük már 1993 óta ugyanaz, mert nincs kedvük leváltani és nem egy fitymaarc. München alapvetően az olimpia maradványaiból él – szerintem az egyetlen város, amit nem nullázott le és nem állnak parlagon a dolgai -, meg a katolicizmusból, és abból, hogy hagyják élni az embert, dolgozni, szórakozni, levegőt venni, sétálni, gyereket nevelni és taníttatni, hanyatló Nyugat, imperializmus, liberális fujj, tudom, de én láttam, hogy nem csak a fiam szerint München a világ 4. legélhetőbb városa.

• Volt egy szomorú eseménybeli összeköttetés a helyszínnel. Mi volt az?
  a. Ez a McDonald’s volt a hírhedt helyszíne a nyári terrortámadásnak, amelyet a férjem csak azért úszott meg, mert pont akkor jött haza, egyébként ma özvegy lennék.
  b. A nagybátyám és az unokatesóm egy ideig az Olympiazentrum közelben laktak még a disszidens időkben, de aztán politikai okokból haza kellett jönniük. Az onklim börtönbe is került emiatt, de hamar szabadult.
  c. Egy barátnőm férje ebben a McDonald’sban kezdett el dolgozni, de lebukott, hogy tilosban dohányzik a hotelben és visszazavarták Magyarországra.

(Nem hinnéd el, de…
A = A terrorista a saját kortársaira lőtt, és azzal csalogatta be őket, hogy kapnak egy ingyen kólát. Az esemény ideje alatt a férjem már egy magyar bevásárlócentrumban, a Kökiben járt, miután még reggel buszra ült, hogy látogatóba jöjjön haza, hála a jó Istennek… A támadás után a Mekit felújították, spécibbé tették – lásd elektronikus rendelőrendszer -, és szinte azonnal megnyitották. Az OEKZ és a Meki előtt is mécsesek égtek, emlékfalat és transzparenseket raktak ki az áldozatul esett tinik képével. Magunkban meg is sirattuk őket. :( A nagybátyámék is éltek Münchenben, de nem Moosachban (ez a 10. kerülete, kábé olyan, mint Csepel), a barátnőm férje sem itt dolgozott, viszont ez most nem is lényeges.)

Na, de elő a jobb kedvet, elvégre mindenki él és virul (bátyóm mondjuk híd alatt, de ez egy másik sztori).

Visszabuszoztunk a 163-assal, tele hassal, de szomjasan, mert a vizet ottfelejtettem párom szobájában – burrárum! A négykerekű tényleg a hotel előtt tett le, és teljesen úgy nézett ki, mint egy magyar Mercedes. Német Mercedes volt. :D Spuri a vízért, kiittuk az Isart is, miután felértünk.

A szobák átláthatatlansága miatt felosztottuk a szülői felvigyázást: péntek éjjel Egyes aludt velem, Kettes az apjával. A 150 centi alattiak ágybaküldése után kiköltöztem a fürdőbe mobilozni, például leadni a drótot anyámnak, hogy rendben megérkeztünk, van wifi, csodás naplementét küldtem neki és két legjobb barátnőmnek is.

És olyan csönd volt, hogy ihaj. Semmi zizegés, semmi nyüszögés, pedig pezsgő a város és kétszer annyi metrója van, mint Budapestnek. Imádtam első perctől kezdve. Hajrá, hétvége, a szombati nappal holnap jövök, addig aludjunk…

München, bis bald! ;) – ha ezt linknek látod, itt ugorhatsz a sorozat következő részére. ;)

---

(Megjelent a Konstans Agylob blogon 2016. október 19-én. De a mondanivaló nem öregszik! :) )